Betöltés

Megcsináltuk! – 140 kolléga vett részt idén a Wizzair félmaratonon, s így ismét egy jó ügy mellé álltunk!

Megcsináltuk! 140 kollégánkból álló csapatunk elképesztő teljesítményt nyújtott a WizzAir Budapest félmaratonján! Még az idő is kegyes volt hozzánk, így igazán remek hangulatban zajlott a futóverseny. De már az eseményt megelőző napon, a szombati Pasta Party-n is mindenki érezhette, hogy különleges futóverseny lesz az idei. Munkatársaink a felkészülés során kilométereket gyűjtöttek, amit támogatás formájában ajánlottak fel egy kiválasztott szervezetnek.
A futók kilométereihez hozzá kell adni még a kerekező kollégáink által megtett kilométereket is, hiszen Kollin Gergely, a Mercure Budapest Korona szállodánk igazgatójának vezetésével a lengyelországi Krakkóból, hogy négy nap emebertpróbáló, a Tátrán keresztül vezető utakat legyőzve, saját kezűleg adják át a támogató csekket a Vöröskeresztnek.

Összesen 1 millió 70 ezer Ft-ot gyűlt így össze, amit a Heves megyei Vöröskereszt segítségével, hatvani Lesznai Anna Módszertani Intézménynek ajánlottunk fel, ahol halmozottan hátrányos helyzetű növendékeiknek terveztek kültéri erőfejlesztő játszóteret.

Fontosnak érezzük, hogy a lehető legtöbbször tudjunk segíteni a rászorulókon, hogy ezzel is könnyebbé, boldogabbá tegyük az életüket, így már hagyományosan kötjük össze a különböző sporteseményeket jótékonysági akciókkal.
Vissza